Uralkodó volt hajdanán, de elvette eszét a Tükörjobb, s szolgává silányult.
Nimfa, Vénusz, ki után hadak epekedtek , egyszerű ódon halandóvá lett. Hol van már a hatalom?
Hajdanán érintés s csók volt a mindenség, mely e tekintetekből az Istenaszzonyt imádta. Halott, megölte a vak vágy s a szerelmes rajongás!
Látni, érezni! A múlandóság ízét még sosem tapasztalta, hogy azért az egy szempárért, ha kell kínok között halna.
Istenasszony halandó vagy! Lelked, véred veheti az, Ki egykoron vérét adta volna érted!
Hazug tévely Lélek, elhitetted az Éggel, hogy mást nem imád csak Téged! Elhagyta a trónt hát, elhagyta a Holdat, többé Tündér lénnyé már nem alakulhat! Elhagyta az otthont a biztonságos valót, hogy ki idecsalogatta belédöfje e karót!
Rájött a bús vénusz a halandóság kínjára, hogy kit oly bőszen imád, nem néz már rá úgy mint Bálványra.
Csak halandó asszony, olyan akár a többi, eldobni oly könnyű, s csekély bája az örökből múlandóvá érik.
