Vágy

Kőszikla magány

Már nem vonz a szétszórt sokaság! 

Határ, lélek és gondolat nélkül cselekedni, oly nagy erő? Állatias tompa terror magunk ellen!

Uralni mi vágy és beteg önbuzgalom, az egó játéka, csak emberi küzdelem.

Lehet e igaz szeretet a sokaság sűrűjében? Hol fejed kapod combok, mellek, tárgyak közepette? Testet ölt a halál, tisztelni mi csorba képtelen lelkem!

A vakság, s fájdalom nem Szerelem! Hamis való, mi belőlünk fakad! Ráhúzva, béklyóban sikolt a szeretett Tárgy, de emberek vagyunk,a tett csorba, akár a testben rab tiszta tudat.
Nyugalom, ékes bölcs világ, tudatos szabad való,édes álom szememben! Megtalálni a cél! 
Mikor eljön a Való, édes béke lesz a jutalom, s kőszikla Magány!