Smaragd Éden

Ösztönlény

Örvény a mában, a Tekintet homályba vész,

lassan magával ragad az Örök,

kecses tánc, téboly, s való realitás.

Élet a lélegzete, mámor a hús mely lelkembe váj.

Gondolatban elvész, nem ember többé állatias,

de Angyali csillogó köpenybe burkol, már nincs Én!

Csendes sóhaj, éles lüktetés,

az éjben ördögtánc a pillanat!

Feledni? Oh Soha!

Még-idő fagyj örökbe, mert

várni többé, képtelen vagyok!

Más nem, halál lenne életem,

és keserű katatónia!

A percbe fagyva

Én nélkül lebegni akarok,

karjaiban!