Szabadíts meg önvaló, hogy teremtő lélegzetem valóvá
lehessen! Eressz börtönödből, tébolyult nem vagyok! Szerettem egykoron, s tudom
Szeretni is tudok!
Gyarló világ, tiszta lelket tántorított, de belül ott a
fény, a félelem folyó korcsosult.
Ott vagyok én önvalóm! Feltétlen, szabadíts meg kínomtól
hogy jelenem megéljem!
Egy akarok lenni önnön magam s látni, érezni a létet belül
minduntalan. Kényszerű szánalom, széna dühe takarodj! Csorba volt a világ
de az ember igenis Tudott! Tudni fog érzéssel, tapasztalni mert hűvös a katlan, s a szólam a zene mi belőle szól csak süket füle lakatlan! Érezni
fognak, vétek kegyelme!
Mellőző, mohó világod, véges, tudd hát gyenge a virág és
acél a szurok. A keménytől óvakodj!
Szeretünk Szólam, benned a szépség költő s
művész a sóhajok hírnöke, anyagi alantas szurok takarodj az erdőbe. A
szólamnak fenn a helye vezesse a világot, mert káosz az ember ki szépet még nem
látott!
Tavaszra gyúl a még-idő, Szeretni kész az Ember!
Örök igazság, suttogó ritmusa, tudom s tudod már...
Te leszel a léha,
mert
a gyenge győz, s a dolgos préda!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése