két Egész
Nincs érzet!
Tompa ólom,
hűvös képzet,
torkom szorítja.
Bennem rejtett világ,
látni látod, de
érezni,
évődő szemeddel,
oh nem várod!
Vak pátoszkép, örök
még-idő,
de álom a sötét,
csónak nélkül
süllyedő.
Az a tekintet, tűnni
tudom sose fog!
Tudni mi voltam,
s vagyok, nem fogod!
Te magad vagy, s Én
a Te képedre,
ismersz,
de béke balga
bódulatban,
hiszed ha fáj az már,
nem Én voltam.
Te nem látsz,
és Én sem Téged!
Megnyitni Lényed
képtelen,
mert mi igaz az
életen,
csak az Enyém, s Tiéd
Önálló Lények, külön,
s mégis egyben.
Valós a látszat,
de olykor csak
képtelen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése